Az indulás előtti éjszaka sikerült 3,5 órát aludnom. A hetem annyira durva volt, hogy nem voltam szinte semmit otthon, persze elkezdtem összekészíteni a ruháimat meg minden mást a bőröndbe, de az indulás előtti este fél 8-kor kezdtem neki a tényleges bepakolásnak. A családi mókázásnak köszönhetően fél 1-re sikerült bepakolnom. 3:45, kelés. Gyorsan összekészültem, maradék dolgok bepakolása, kicsit késve indulás. Ferihegyen már eléggé siettünk, mert kb. 10 perc volt a check-in időből:D De odaértünk, minden rendben ment. Anyáéktól elbúcsúztam, kb. nem is kellett várnom a reptéren. Burzsuj elsőbbségi beszállós kártyám volt a Wizzairnél (a szálloda 210 eurot szánt a repjegyemre, burzsujkodással is kijött 155 euroból. Örülhetnek:D ) Na a hosszú sort a reptéri buszhoz megspóroltam, viszont a beszállásnál semmiféle elsőbbséget nem élveztem, így a 2. sorba volt az egyetlen szabad ablak melletti hely, le is vadásztam, majd észrevettem hogy egy kb. 4 éves gyerek ül mögöttem. Az apukája ölében meg egy 1,5 éves. Nehezen viselem, ha rugdossák az ülésemet, kiabálnak, rázzák az ülést, szóval néha kicsit ideges voltam:D De a látvány kárpótolt, elképesztően gyönyörű volt a panoráma: láttam a Lágymányosi hidat (meg a többit is, de az annyira nem mérvadó, mint a csepelieknek a Lágymányosi Rákóczi híd), a Balaton minden szegletét (amit repcsiről látni lehet:P), láttam az Alpokat, és vszínű Cannes-t is, ahol Konszi és Brigi barátnőm van:)
Megérkeztünk Barcelonába, mikor megláttam a tengerben a hullámtörőket, már elérzékenyültem (2 éve voltunk itt egy 19 fős baráti társasággal, és mentünk vmi extra gyors hajóval a hullámtörők felé:P). A reptéren vártam 2 magyar csajra (del rey-esek), de sem Wizzair-rel, sem Ryanair-rel nem jöttek. Kicsit elszontyolodtam, egyedül olyan esetlennek érzem magam. Ok, elindultam az összesen 32 kiló cuccommal. Kiderült, hogy csomagmegőrző csak a másik terminálon van. Mire megtaláltam a shuttle-t… (2 elment az orrom előtt, mert azt se tudtam hol lehet felszállni, az infó pultos hölgy meg annyira segítőkész volt:@). Na de elértem az 1-es terminálra, ott 2 emeletet kellett lemenni, hogy eljussak a megőrzőig. Oké, sikerült letennem a behemótokat. Közben vadul smseztem megmentőmmel, Javierrel. Imádba fogom este foglalni a nevét. Őt a hostelből ismerem, kb. 2 hónapja 3 srác jött hozzánk, és kiderült, hogy kettő Barcelonában lakik, az egyik pedig Mexikóban. Bejelöltek FB-on, és azóta is kettejükkel sokszor beszélgettem már, főleg Javierrel. Nagyon rendes srác, és mikor megtudta, hogy lesz 6 órám Barcelonában, felajánlotta hogy a guide-om lesz. Szóval bebuszoztam a Plaza Cataluna-hoz, és odajött értem Javier. Elkezdtünk sétálni, majd BICAJRA pattantunk XDDD Ott évi 40 euroért cserébe használhatsz ilyen utcai bicajt, fél órát mehetsz vele, majd vissza kell tenni 10 percre, utána újra használhatod. A városban rengeteg helyen van ilyen megőrző hely, szóval bárhol fel- és leteheted a paripát. Iszonyú jóó:D Csak nem versenybringák, kicsit furán mennek én meg kb. 2 éve nem bicajoztam. Eleinte örültem hogy senkinek nem mentem neki/nem estem el/nem zúztam le magam vmelyik falon:DDDD A Gótikus negyedben száguldoztunk, aztán a kérésemre lementünk a tengerpartra….<3 Full tele volt, de ott van a W hotel, a legkedvencebb hotelem az egész világon, meg hát ide is szép emlékek kötnek. Pár fotó, beszélgettünk, vettünk Calipso jégkrémet:D Aztán mentünk tovább az akváriumhoz/plázához/mozihoz a kikötőbe, aztán elmentünk egy metrómegállóig, és szintén a kérésemre elmentünk a Sagrada Familiához. Még mindig lenyűgöző:) Javier vett ebédet a Mekiben, és kiültünk a parkba kajálni. Ja végig kb. 35 fokos hőség volt… Javier elvileg fél 1-ig ért rá, hát 2-kor indult dolgozni:DDD Elbúcsúztunk, de találkozunk még, mert mily meglepő, Javier mallorcai:D És az egész augusztust Palmaban fogja tölteni:P Ami tőlem 1,5 óra busszal de no problemo:D Aztán én még a Mekiben vettem kaját+akartam netezni, de vmiért a telómon nem megy a wifi. Elmetróztam a Passaig de Graciáig, amiről tudni kell, hogy ott volt 2 éve a szállásunk (Lenin hostel XD), le is fényképeztem :) Lesétáltam a Plaza Cataluna-ig, és felszálltam a reptéri buszra (teljesen spanyolul vettem jegyet, háháhááá, hatalmas spanyol tudás kellett hozzá:D). Megérkezek a reptérre, felvettem Luxit és Bobby-t (ez a nevük a bőröndöknek), becsekkoltam (volna), majd közlik velem hogy hát a járatom törölve lett. WTF? Ki kellett cserélnem a jegyemet, és az eredeti 17:35-ös érkezés helyett 20:45-re érek Palmára. De a kellemetlenségért cserébe kaptam egy kupont, amiért vehettem egy ingyen innivalót+kaját. De a free wifim nem működik:(
Szóval összességében Barcelona csodálatos, újra szerelembe estem a várossal, ez a világ (általam ismert) legszuperebb helye, Javierre lehet számítani és jó fej, de a repülőterezést nem nekem találták ki:D
Folyt.köv (már a szállodából). 5 euróért vettem helyjegyet a repülőre, majd beszálláskor egy tollvonással áthúzták az ablak melletti helyemet, mert volt vki tolószékkel és neki adták a helyemet (?), én meg ülhettem folyosó melletti széken. Kértem a stewardot hogy vmit csináljon, mert ez így nem fair, és ablak mellett szeretnék ülni. Azt mondta, hogy persze meglátja mit tehet (én pedig azt láttam hogy egyáltalán nem is akart semmit sem tenni…igazán köszi). Na fél 9-re megérkeztem Mallorcára. A reptéren kiderült, hogy az a busz társaság, amivel mennem kellett volna, csak elővételes jegyeket állít ki, helyszínen nem lehet venni. Felhívom a szállodát (már a 2. 6 perces, olcsó beszélgetésen vagyok túl velük), elmondták hogyan jutok el a szállodáig. A reptérről taxival Palma de Mallorca főteréig mentem (18 euro), majd onnan vonattal Manacor-ig (22:15-kor indult a vonat, 1 órás út volt, 3,8 euroért, de ott legalább egy sráccal beszédbe elegyedtem, és végig dumáltunk), Manacorban újra taxiba pattantam és autóztunk kb. negyed órát 25 euroért és MEGÉRKEZTEM a szállodába. Elvileg az útiköltséget kifizetik majd. I hope so.
Hát akkor ennyit a kb. 20 órás utazásról. Egy élmény volt:D Az egészre annyit mondott a vonatos srác, hogy „That’s Spain”. És hogy szokjak hozzá:D
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése