Mindenkit megnyugtatok, a későbbiekben nem lesz ennyi poszt, csak most még az újdonság erejével hat rám egy fűszál is. Ma délelőtt eléggé elszontyolodtam, utáltam, hogy nincs kihez szólnom, hogy nem tudok semmit, hogy nem értem mások beszédét, hogy egyedül vagyok a munkán kívül. De már ma este megtört a jég: a kb. 1,5 órás evőeszköz-törölgetés mellett szóba elegyedtem az egyik pincér lánnyal,és ugye kiderült, hogy kicsit beszélek spanyolul. Szóval jelen időben (szám személy szerint helyesen ragozva!) nagyjából el tudtam neki mondani, amit akartam kis angol kifejezésekkel tarkítva. Mondták is hogy mi van, tegnap még nem tudtam spanyolul?:D Tudtam én, csak inkább pislogtam és próbáltam felfogni a dolgokat.
Sajnos nagyon gyorsan beszél mindenki, ezért baromira kell figyelnem, hogy egyáltalán szavakat megértsek a beszédükből. De leírhatatlanul jobb ez, mint a görög beszéd, amiből semmit se értettem, és minimális az a szómennyiség, amennyit elsajátítottam. Már kezd visszajönni rengeteg szó, amit a fősulin tanultam turizmus-vendéglátás szaknyelv címén.
Szóval egész jól elbeszélgettem a lányzóval, célzásképp megkérdeztem, hogy itt merre lehet elmenni bulizni? Hát nem túl nagy a választék, van 1 hely a településen:D DE megkérdezte, hogy este szeretnék-e velük elmenni meginni egy sört? Hátperszehogy! Úgyhogy munka után elmentünk egy közeli helyre, ittunk egy sört, körülöttem 10 spanyol volt, csak kapkodtam a fejem:D De legalább azt a spanyolt beszélik, amit én is tanultam. És megbeszéltük, hogy holnap munka után bemegyünk Porto Cristoba bulizni:D Összedobjuk a taxipénzt és mehet a parti. Istenem, pont ez hiányzott Rodoszról, egy életteli, fiatalos csapat, olyan emberekből, akik kalandokat akarnak. Sőt szóba került, hogy holnap is megyek majd a partra, és Ana mondta, hogy mehetnénk együtt:) Háhááá talán vége a magányosságnak?! Persze el lehet simán viselni, csak én már tudom, hogy milyen, tavaly 2 hónapig minden áldott nap egyedül strandoltam, kb. 5 alkalommal volt társaságom. Elég gáz, egyedül a vízben nem sok dolgot tud csinálni az ember:D Amúgy kiderült, hogy a szálloda 2 hete nyitott meg!, és a legtöbben 2 hete vagy csak 1 hete dolgoznak itt. Szóval nem vagyok nagyon lemaradva:D Tök fura, úgy tűnt, mintha hónapok óta dolgoznának itt.
Ja megemlíteném, hogy kissé naivan azt hittem, hogy mit nekem a déli spanyol napsütés, szépen lebarnulok majd. Khm…jelenleg élénk vörösben pompázik a testem nagy része, és este annyira viszketett, hogy kézkrémmel kentem be magam (nem hoztam testápolót, mert túl nehéz volt XD). Tanultam az esetből, nem fogok holnap 1-3 között napozni, amíg nem lesz egy kicsit barnább színem.
Beosztásom a péntek-szombat-vasárnap kombóra: déltől négyig és este fél 8-tól fél 12-ig. Bár ma is 11-kor már végeztünk, és mehettünk enni (ami nagyon fini volt, sültkrumpli, csirke nuggest nagyon finom husiból, saláta, sárgadinnye, befőttes barack, pici fagyi). És ma működött a kajáldában a wifim, szóval onnan 1-2 szavas helyzetjelentést bármikor tudok írni. Ja és Ana szívesen beszállna a net költségébe, ha tudunk szerezni:D YEAH!
Eddig minden nap megfájdult a fejem munka közben, nagyon durva:S Az olaszok rettentő hangosak, és azért a spanyolok sem maradnak le a versenyben, a konyhában iszonyatosan nagy a zaj, folyamatos az evőeszköz dobálás-koccanás, a tányérok csörömpölése, a poharak üveges csattanása, nagyon rossz:( Nem tudom, ehhez hogyan fog hozzászokni a fülem/fejem:D
atyaég én azt a zsivalyt nem bírnám, tuti agyf@szt kapnék:DDD
VálaszTörlés