Tegnap reggel 6-kor iszonyú hasfájásra ébredtem. Mivel nem szokott fájni a hasam, csodálkoztam is a dolgon...vettem be gyógyszert (görcsoldót), azzal el is múlt a dolog. A reggeli kimaradt inkább, a munka ment (8. nap munkával), de ebédkor semmit nem kívántam, alig ettem, azt is csak szenvedve. Hazajöttem, és lefeküdtem aludni. Délután 4-kor iszonyú lázzal és hányingerrel ébredtem.Vettem be gyógyszert mindkettőre, de nem lett jobb. Délután 6-kor bevánszorogtam a szállodába, és szóltam az igazgatónak, hogy a mai munka nem igazán fog menni. Kérte, hogy menjek el orvoshoz, mert veszélyes lehet a lázas-hányós akármi így nyáron.
Itt 24 órás orvosi szolgálat van (Son Servera-ban, ami innen kb. 7 km). Összekészülődtem, és kimentem a buszhoz. Ami nem igazán jött úgy egyáltalán (közben meg alig éltem...). Gondoltam akkor OK, hívok taxit, hát hazafelé menet minden kijött belőlem:( Otthon kicsit összeszedtem magam, majd taxit hívtam (váó!), a rendelőben rögtön kijöttek hozzám, elkérték az EU eg.bizt kártyámat, kb. 10 percet vártam majd mehettem a doktornőhöz. Aki folyékonyan beszélt angolul (kisebb megkönnyebbülés, ugyanis el tudtam volna mondani spanyolul hogy mi a bajom, de nem túl árnyaltan) és nagyon kedves volt. Bár a lázmérésen kívül semmit sem vizsgált meg rajtam/bennem. Azt mondta, hogy vszínű vírus van a gyomromban, írt fel Paracetamolt, diétára fogott, és 2 napig nem mehetek dolgozni. Kérdeztem, hogy mennyivel tartozom, azt mondta hogy az EU kártya miatt ingyenes az ellátás. Yeah:D Ez amúgy már este 8-kor volt.
Kifelé menet a rendelőből jutott eszembe, hogy elfelejtettem megkérdezni, hol van a rendelő. Pont velem együtt jött ki egy férfi, hát gondoltam megkérdezem őt (mindent spanyolul, istenem, érzem a fejlődést:D). Elkezdett magyarázni, kérdezte hogy tudom-e hol van az ókori templom stb stb, hát mondom csak a rendelőt tudom, sohasem voltam még itt. Mondta hogy nincs messze, de elmagyarázni nehéz, elvisz kocsival :O Kiderült, hogy neki meg bicikli balesete volt:S Szóval elvitt a patikáig (ami szerintem kb. 10 perc séta lett volna, és tutira nem találtam volna meg, mert elég kacskaringós úton mentünk), ami hatalmas mázlimra 8-kor zárt, de 8:10-re, mikorra odaértem még nyitva volt és mindenféle beszólás/fintorgás nélkül kiszolgáltak, amiért rettentő hálás voltam, mert nagyon kellett a gyógyszer. Ami 2,75 euro volt csak, otthon meg felírnak vmi antibiotikumot 2000 ft-ért és még tönkre is teszi az ember szervezetét. De amit nyertem a gyógyszer árán, azt többszörösen a taxiba invesztáltam...
Hazafelé is rendeltem taxit, a várakozás közben csináltam a város főteréről (?) fényképet, mennyire hangulatos már! Azt fotóztam csak le, amit a várakozási pontból tudtam, nem volt erőm elmászkálni...nem a legjobbak a képek, de a hangulat szerintem átjön.
Hazaérve még szenvedtem egy sort, este 10-kor bealudtam és hajnali 4-kor keltem. Egész nap feküdtem, dolgozni persze így nem tudok menni. Iszonyú bűntudatom van, mert az étteremben a többiek megpusztulnak a munkában (velem együtt is borzalmas a hajtás, hát még emberhiányban?), de sztem ha bemennék dolgozni 1 óra után összeesnék...főleg, hogy 24 óra nem-evés után tudtam csak magamba préselni egy barackot.
Hazaérve még szenvedtem egy sort, este 10-kor bealudtam és hajnali 4-kor keltem. Egész nap feküdtem, dolgozni persze így nem tudok menni. Iszonyú bűntudatom van, mert az étteremben a többiek megpusztulnak a munkában (velem együtt is borzalmas a hajtás, hát még emberhiányban?), de sztem ha bemennék dolgozni 1 óra után összeesnék...főleg, hogy 24 óra nem-evés után tudtam csak magamba préselni egy barackot.
Holnap és holnapután szabadnapom van, lesz idő pihengetni-rendbe jönni, bár már most unom az itthon fekvést:S És így a holnapra tervezett palma-i kirándulásra se tudok elmenni, pedig olyan jó lett volna...Anya ma felhívott, annyira aggódott miattam. Hát ez van most, nem a legjobb a kedvem, mióta itt vagyok nem voltam még a tengerparton, mert minden délután a fáradtság miatt vagy pihenek/alszom, most meg ez a betegség...pár napja kötőhártya gyulladásom is volt, remélem ezzel letudtam a havi betegség adagomat :D (és milyen érdekes, otthon már vagy egy éve nem volt ilyen vírusos megbetegedésem...)



azért láttam ma már csak besikerült a palma-i kirándulás, és már jobban vagy :) örülök neki! nagyon rossz lehetett ott átvészelni egy betegséget, én tuti átbőgtem volna az egész napot :( :) de te fain csaj vagy ;)
VálaszTörlésdehogy vagyok fain...mondjuk nem sírtam, de nehezen viseltem :(
Törlés