Ma a cseh gyakornokoktól tudtam meg, hogy Gyurta Dani megnyerte
Magyarország 2. aranyát a londoni olimpián! Nagyon büszke vagyok a sportolóinkra!
Szegény spanyolok eddig egyetlen ezüstöt nyertek, így összesítésben a 29.
helyen állnak. Na de ők nemrég megnyertek egy foci EB-t, az sem elhanyagolandó
tény:DD
Továbbá Noémi ma tudta meg, hogy jövőhét péntekig nem lesz
szabadnapja! Ami azt jelenti, hogy egyben kell ledolgoznom 9 napot. Az ötöt is
alig szoktam túlélni, nem merek belegondolni, hogy milyen lesz a 9 :( Cserébe a
Conzulba az első két napom szabad (aminek nem sok értelme van, de mindegy).
Tegnap rávettem magam a futásra (ez volt a 4., szégyen
szemre). De vagy felkelek hajnalok hajnalán (kizárt sajnos:D), vagy csak 8-9
fele érdemes itt futni, amit heti kétszer tudok megtenni a munka miatt. De
tegnap úgy voltam vele, hogy semmi dolgom, szóval jöhetett a futás. 20 percet futottam,
mert véget ért az út (országút folytatódott gyalogos rész nélkül), ráadásul
jönnöm kellett vissza mert a mosodába kellett mennem időre:D Egy képpel prezentálom,
hogy 20 perc tempós, de nem gyors futás után hogy izzadtam. Nem volt meleg,
úgyhogy szerintem a páratartalom lehet nagyon magas.
Ezeket a képeket még a múltkori futáskor lőttem, akkor
vittem magammal telót. Szavakkal nehezen leírható élmény/látvány…de azért
hiányoznak a királyerdei utcák, bármilyen furcsán is hangzik:) De mondjuk erre
nem cserélném le:
Muszáj néha sportolni, mert sikerült felszednem pár kilót a
lehető legrosszabb helyekre:D Nehezen mondok nemet egy hosszú és nehéz nap után
este 11-kor egy kis habos sütinek vagy fagyinak:$ De elkezdtem egészségesebb
kajákat enni (pl. sültkrumpli helyett rízst eszem, süti helyett sárgadinnyét).
És megfogadtam, hogy ezentúl mindig gyalog megyek lift helyett (a harmadikon lakom).
Mutatok még két képet a kis kuckómról, jóval otthonosabb és
barátságosabb lett, mint amilyen az első napokban volt:) Pár nap, és pakolhatom
össze az összes cuccomat, költözésre fel:D



Uhh 9 nap egyben, az tényleg elég sok. :( Kitartás! :)
VálaszTörlésJajj én legszívesebben minden nap futnék már, de nem lehet... Azt a pár kilót amit nagy nehezen sikerült felszednem X hónap alatt, azt ezzel a 3-4 hete tartó futással le is adtam... Így sem voltam egy mázsás leány, de most meg még a kelleténél is jobban lefogytam megint, úgyhogy wááá :@ Pedig futás után jól telezabálom magam mindig, dehát hiába. :)
Szépek a képek nagyon, a kis polcod meg nagyon otthonon tényleg, jól berendezkedtél. :D Puszi :)
Jaaaj te nem futhatsz mert elfogysz, én nem tudok futni mert a körülmények nem adottak:( Senkinek sem egyszerű:D
TörlésPusziii
Sziasztok.
VálaszTörlésNagyon tetszik a Blog. :D Én most Palma Nován vagyok egy ismerősnél, de szeretnék munkát találni. Van ötletetek, hol és hogy próbáljam. Érettségim és vendéglátó technikusim van. 7 nyarat dolgoztam felszolgálóként Németországban (Meersburgban). Sajnos, csak németül és magyarul beszélek. Van esélyem, vagy felejtsem el??? Bocsi a zavarásért és előre is köszönöm.
Üdvözlettel: Lia
Szia!
TörlésÜdv az olvasók között:)) A német és magyar nyelvtudás lehet, hogy nem lesz elég. Egy kicsi angol vagy spanyol mindenképp kellene, legalább annyi, hogy a vendéglátásban használatos kifejezéseket megértsd/használni tudd. Bár vannak olyan hotelek, ahol főleg német turisták vannak, ott lehet esély a munkára:) A tapasztalat meg nagyon jól jön!
Egy olyan magyar céget tudok neked ajánlani, akikkel én tavaly Rodoszon dolgoztam, idén pedig a cég munkatársa voltam, ők külföldi munkavállalásra közvetítenek ki munkavállalókat. Írj nekik, és minden további infóval ellátnak majd. Honlap cím: delreyinternational.com
Remélem hamar találsz majd állást:)
Szia
TörlésKöszönöm szépen, bár az oldal "átalakítás alatt". :( Sajnos csütörtökön repülök vissza németbe, de tapasztalataim alapján írány a nyelviskola és utána lehet jönni Spanyolba. :) Meg persze szezon elején. Ha nem tévedek ez a két fontos tényező. Legyetek jók. Szép nyarat és még egyszer köszönöm.
Üdv: Lia