Csüt-péntek szabadnapom volt, így Zsófival már lebeszéltük, hogy csüt. du. átmegyek hozzá, este elmegyünk bulizni, másnap meg bemegyünk Manacorba (a második legnagyobb város a szigeten), és szétsphoppingoljuk magunkatà rebajas-ok/leárazások vannak mindenhol!
Csüt. délelőtt 3 órát napoztam, délután meg átmentem Zsófihoz. Ők 6-an laknak egy kibérelt lakásban, 2 fő egy szobában. Elég korrekt kis lakás, de azért hat emberrel nagyon durva lehet együtt lakni. Én ezt a két lányt is néha nagyon nehezen viselem, bár mi egy légtérben vagyunk. Zsófi este ment dolgozni, addig én netezhettem a gépén, kb. 4 órát online voltam! Sok levelet megválaszoltam, utánanéztem pár dolognak. 11 körül hazaért Zsófi, elkezdtünk készülődni, közben megérkezett Ádám is. Hát a nők készülődési idejéről nem kell túl sokat írnom, elég lassan ment a dolog:D Mindenki sírt, hogy nincs mit felvennie:D De csak sikerült elkészülnünk, aztán átmentünk az egyik consulos srác lakására, és ott ilyen kisebb házibuli vette kezdetét. Iszogattunk, beszélgettünk, zenét hallgattunk. Itt jegyezném meg, hogy vszínű nem velem van a baj, hogy nem értem nálunk a spanyolt/katalánt. Ebben a társaságban hárman voltunk magyarok, egy izraeli lány, egy francia és 5 spanyol volt. Érdekes mód tudott mindenki angolul beszélni, érdekes mód értettem a spanyol beszédüket! Persze nem mindent, de annyira tisztán beszéltek, össze sem hasonlítható az itteni beszédhez. Hiába, kis húsz évesek még, és minden második szavuk káromkodás (demenő, ugye?...). Szóval megnyugodtam, hogy vannak még értelmes emberek, érthető spanyol nyelvtudással. Zsófiék a lakásukban szinte csak angolul beszélnek, milyen érdekes. A társaság kezdett bepunnyadni, többen bealudtak (???), de én fél 3 fele mondtam hogy na akkor irány a Havana és bulizzunk:D Hát nem kevés nógatás után a társaság elindult a Havanaba, az egyik srác kocsival vitt el minket (négyen utaztunk hátul:D). A buliehelyen Zsófi és a lakótársai VIP vendégek, mert rengeteget járnak oda, szóval mindenki puszival köszön nekik. Megérkezésünkkor rögtön a pulthoz vittek minket, és kaptunk 2 ingyen piát is:D Aztán táncoltunk jóó sokat, de csak 1,5 órát voltunk ott a helyen, mert fél 4-re értünk oda:DDD 5-kor Zsófival feladtuk a küzdelmet, és hazasétáltunk (fél óra séta:D).
Másnap kiadós fejfájással ébredtünk mindketten az 5 órás alvás után:D A helyi buszjáratnak köszönhetően a kb. 15 perces kocsiutat Manacorba 1 óra 10 perc alatt tettük meg. Egy élmény volt:D És Manarocban jött a shopping: sok boltban voltunk, elkezdődtek már a leárazások, és találtam magamnak nagyon szuper dolgokat:) Egy kisebb pénzmennyiséget sikerült is elvernem, de mindenképp akartam venni felsőket. Az egyik eladó tanácsára egy hamburgeres helyre ültünk be, és jóóól bekajáltunk:) Aztán elsétáltunk a híres mallorcai gyöngy gyárhoz (vagyis csak a boltjához, mert maga a gyár a belvárostól 18 km-re van:D). Hát ami ott volt…arra szavak nincsenek! Elképesztő mennyiségű, formájú, színű gyöngy aranyba vagy ezüstbe foglalva, vagy éppen gyémánt köves nyakláncba foglalva…az egyik nyaklánc 1445 euro volt (kb. 430 ezer ft), és szerintem nem ez volt a legdrágább darab:D Mindketten vettünk magunknak egy gyöngy fülbevalót:) Manacor katedrálisához visszasétáltunk, de zárva volt :( A boltok nagy részében van fiesta, többnyire 3-5 között, de van ahol ez eltolódik. Még egy kis nézelődés a cipők között, és indulhattunk is vissza Cala Bonába. Majd kapom a telómra az üzenetet az egyik munkatársamtól: „Noémi, hol vagy??? Az ebédnél dolgoznod kellett volna, és este is, 19:15-kor itt kell lenned. Mi történt, miért nem jöttél az ebédre?” Mondom MI??? Visszaírtam neki, hogy szabadnapom van, de sietek vissza, és ha kell beállok dolgozni. A szállodában most felbolydultak a dolgok, ugyanis a közvetlen főnököm bátyja szívátültetés közben meghalt:( Ezért neki el kell mennie egy hétre Sevillaba, és emiatt káosz van az étteremben. Így eshetett meg, hogy elírta a beosztásomat, és a többiek meg teljesen kiakadtak, hogy nem dolgozom, mikor be vagyok írva. Csak Mari semmit sem szólt erről. Aztán a helyettese bocsánaatot kért, mondta hogy ne aggódjak, Mari nagyon ideges volt, és kicsit össze-vissza kapkodott. Szóval nem kellett dolgoznom, cserébe mostam, rendet raktam a szobában, kivittem a szemetet, felsöpörtem, összehajtogattam a ruháimat, meg hasonlók.
Most meg pihegek, mert a mai nap totálisan lefárasztott (Manacorban árnyékban 35 fokot mutatott az egyik hőmérő, persze tűző napsütés volt végig). Próbálom megoldani a netes-telefonos kérdést is, de ez nem is olyan egyszerű:( Még gondolkozom a legjobb megoldáson. Összességében isteni érzés volt kicsit itt hagyni a szállodát, végre nem ugyanazokkal az érthetetlen beszédű emberekkel voltam, buliztam, angolul és magyarul beszéltem, vettem sok szép új ruhát:) Több nem is kell:P
Pár kép (igyekszem mostantól ide olyan képeket feltölteni, amik nem kerülnek FB-ra, hogy ne csak csupa unalmas szöveg legyen a blog:))
 |
| Hamgurberre várva:) |
 |
| Ékszerek!!!:) |
 |
| Szerzemények |
Csinik az új szerzemények ;)
VálaszTörlésKöszi:) Ezeket még szeptemberben is simán tudom majd hordani 8remélem) :)
TörlésGondoltam megkérlek,hogy vegyél nekem is egy olyan fehér csipkés felsőt, de rájöttem, hogy ez lesz a tökéletes ÜRÜGY kimenni Mallorcára ;)
VálaszTörlésCsólkol egyetlen testvíred
hát ha ezen kicsit is múlik, hogy meglátogatsz-e, akkor BIZTOS, hogy nem veszem meg neked a felsőt:)) amúgy is, már terveim vannak itt veled (pl. Hard Rock Café Palma-n, póló vásárlással egybekötve:P)
Törlésannyira szép vagy Nona :))) és jók a cuccok, de ezt mér sztem twitterre vagy fb-re is írtam, de ki tudja, kihagy az agyam :D:D:D
VálaszTörlés